Isaszegi Damjanich János Általános Iskola               OM 032369

2017

(Dombormű az aradi Szabadság szobor talapzatán)

"Damjanich   János,   egyike   az   1848-49-iki   szabadságharc   leghívebb   s   legvitézebb   katonáinak   s   az aradi   vértanuknak,   született   a   bánsági   2-ik   határőrezred   Sztása   községében   1804.   dec.   8.,   meghalt 1849.   okt.   6.   A   császári   hadsereg   61.   számú   gyalogezredében   kezdte   meg   hadi   szolgálatát,   ahol fokonkint   századosi   rangra   emelkedett.   Ily   állásban   találta   az   1848-iki   nagy   átalakulás,   melynek folytán   a   magyar   kormány   közbenjárására   a   Szegeden   megalakított   s   csakhamar   híressé   vált   3-ik honvédzászlóalj őrnagyává neveztetett ki.    A   gyakorlatlan   ujoncokból   álló   zászlóaljat   rendkívüli   eréllyel   rendezte,   oktatta   s   fegyelmezte   a szigorú,   de   igazságos,   s   azért   népszerű   katona,   s   a   3-ik   honvédzászlóalj,   vitéz   őrnagya   példája   által lelkesítve,   csakhamar   kitünteté   magát   a   pártütő   rácok   elleni   csatákban.   Nemzetiségére   nézve   óhitü szerb   volt   ugyan,   de   legnagyobb   ellensége   és   legveszedelmesebb   ostora   lett   a   magyar   testvérek   ellen fellázadt   fajrokonainak.   Egy   kiáltványban   kiirtással   fenyegeti   őket,   kijelenti,   hogy   utoljára   magát   is főbelövi,   mint   utolsó   rácot.   1848   vége   felé,   együttműködve   Kis   Ernő   és   Vetter   tábornokokkal   a fellázadt   alvidéken,   az   alibunári   s   lágerdorfi   győzelmeket   ő   vívta   ki,   személyesen   vezetve   a   rohamot a   híres   csatákban,   vitézsége   méltó   díjául   ezredessé   neveztetvén   ki;   az   1849.   év   elején   pedig,   midőn a     Bánságban     működő     hadsereg     nagyobb     része     a     Közép-Tiszához     rendeltetett     fel,     Vécsey tábornoktól    a    3-ik    hadtest    parancsnokságát    vette    át;    ekkor    már    maga    is    tábornok.    Hadteste bámulandó   hősiességgel   követte   mindig   elől   járó   vezérét   a   csatákba   s   mindig   csak   győzött,   sohasem hátrált,   s   a   legdöntőbb   ütközetek   szerencsés   sikerét   leginkább   neki   köszönhették.   1849   márc.   5-én e    hadtesttel    vívta    ki    a    nagyfontosságú    szolnoki    győzelmet,    mely    alkalommal    Karger    osztrák hadvezér    dandára    csaknem    teljes    egészében    megsemmisült,    s    mely    a    következő    győzelmek láncolatának    dicsőséges    előjátéka    volt.    E    csatákban    a    3-ik    s    9-ik    zászlóalj    s    a    veressipkások csodával határos dolgokat vittek végbe.    Midőn   megkezdődött   a   magyar   hadsereg   általános   előnyomulása   a   főváros   felé   Görgey   fővezérlete alatt,   Damjanich   e   hadjáratban   is   előkelő   részt   vett.   A   tápióbicskei   csatában,   hol   Klapka   hadtestét Jellachich    túlnyomó    serege    tetemes    veszteséggel    járó    visszavonulásra    kényszeríté,    a    segélyére érkező   Damjanich   vitézsége   fordítá   meg   a   csata   sorsát,   s   ő   változtatá   a   fenyegető   kudarcot   fényes győzelemmé,   hasonlóképpen   Isaszegnél   április   6-án.   Az   április   10-iki   váczi   csatában   Damjanich hadteste   szintén   jelentékeny   részt   vett,   azonban   diadalai   legmagasabb   tetőpontja   az   április   19-én vívott   nagysarlói   ütközet   volt,   melynek   természetes   és   szükséges   következménye   lett   a   komáromi vár   célba   vett   fölmentése.   Damjanich   április   18.,   Görgey   fővezérsége   alatt   álló   hadsereg   derekával Kálnán    állomásozott,    s    megtudván,    hogy    20    ezer    császári    katona    Nagysarlón    tart    állomást, Aschermann    vezérkari    főnöke    segélyéval    azonnal    megtette    a    szükséges    intézkedéseket,    19-én hajnalban   megtámadta   az   ellenséget   s   iszonyú   nehéz   harc   után,   kartácszápor   közt,   oly   vakmerően rohant   előre,   hogy   délfelé   már   az   ellenség   futásnak   eredt   s   a   hely   a   magyar   sereg   birtokában   volt.   A komáromi   vár   felszabadítása   után,   melyben   Damjanich   hadteste   szintén   jelentékeny   részt   vett, Görgey,    ki    személyesen    akarta    vezetni    Buda    ostromát,    Damjanichnak    adta    át    ideiglenesen    a hadügyi   tárca   vezetését,   melyet   ekkor,   bár   a   kormány   székhelyétől   távol,   ő   viselt.   Ekkor   azonban Damjanichot,    s    ez    által    a    szabadságharc    ügyét,    az    a    váratlan    szerencsétlenség    érte,    hogy    a Debreczenbe   indulása   előtti   napon,   kocsizás   közben,   szekere   felfordult   s   lábát   bokában   eltörte,   s hosszabb   ideig   ágyhoz   volt   szögezve.   Annyira   azonban   mégis   fölépült,   hogy   bár   csatába   többé   nem mehetett,   július   hó   elején,   midőn   a   forradalmi   kormány   a   fővárost   másodszor   is   kénytelen   volt elhagyni,   levitethette   magát   az   aradi   várba,   melynek   parancsnokságát   rábízták.   A   várat   védelmi állapotba   helyezé,   s   midőn   a   világosi   fegyverletétel   után   a   császáriak   ostrom   alá   fogták   Aradot   s alkudozót   küldtek   hozzá   a   várba,   ennek   átadását   kívánva,   ő   alkudozni   nem   akart   s   végre   azt   izente, hogy   <<az   aradi   várat   egy   szál   kozáknak   is   megadja,   de   az   egész   osztrák   sereg   ellenében,   utolsó csepp   vérig   védi   magát>>.   Midőn   aztán   a   vár   átvétele   Buturlin   orosz   tábornokra   bizatott,   ennek meg   is   adta   magát   és   Damjanich,   mint   kegyelemre   bízott   fogoly,   az   osztrákoknak   kiadatott.   A fogoly   hős   az   elfoglalt   várban   hadi   törvényszék   elé   állíttatott   s   12   tábornoktársával   együtt   halálra ítéltetett;   őt   nyolc   társával   bitófán   végezték   ki.   Bátorsága   s   lelki   ereje   és   nyugalma   azonban   a vesztőhelyen   sem   hagyja   el,   s   midőn   a   kivégzés   helyére   bénultsága   miatt   szekéren   vitetve,   későbben érkezik   s   több   vitéz   pályatársát   látja   maga   előtt   kivégeztetni,   azt   a   derült   megjegyzést   teszi:   <<mily furcsa   dolog,   hogy   én,   aki   az   ellenséggel   szemközt   mindig   elől   jártam,   most,   mint   utolsó   zárom   be bajtársaim hősi menetét>>. Rendkívüli   bátorsága,   határozottsága,   elszántsága   a   veszélyek   közt   s   bámulandó   halálmegvetése, kitartása   és   lángoló   hazaszeretete   Damjanichot   a   forradalmi   hadsereg   legtöbb   sikert   s   eredményt felmutató, fényes győzelmeket arató vezérévé tette." RÉVAI NAGY LEXIKONA   V. kötet, 266-267. oldal RÉVAI TESTVÉREK IRODALMI INTÉZET RÉSZVÉNYTÁRSASÁG, 1912. Budapest

  Isaszegi Damjanich János Általános Iskola               OM 032369

2017